Öcsémnek 40…-re

Ma felhívták a figyelmemet arra, hogy mindent szana- meg szerteszórok Facebook és blogkommentekbe, és másoljam már át ide a születésnapi köszöntést is, amit az öcsémnek írtam a negyvenedik születésnapjára – amivel tudom, mit mondok el a magam koráról, de hát ez van:

“Negy … pár évvel ezelőtt ilyenkor már meg voltál születve. Nem is értem, mi tartott olyan sokáig, hogy majdnem dél volt már, mire velem is közölték.

Emlékszem, hogy virágos, tavaszi fuvallatos, birkabégetéses szinte-nyár volt akkoriban, mindenesetre szandálban mentem Manyival az iskolájába, ahova elvileg azért vitt magával, mert ott vigyázott rám az osztályában, a gyakorlatban viszont demonstrációs tengerimalac-szerepet töltöttem be. Vagyis ha valaki nem tudta mennyi kettő meg három vagy egyéb agyafúrt kérdésekre a választ, olyankor Manyi megkérdezte tőlem, én megválaszoltam, ő pedig lesújtó tekintettel közölte az osztállyal, hogy látjátok, ezt még egy ötéves is tudja.

Nos délhez közeledvén épp énekóra volt, valamit dalolászott az osztály, ami úgy hangzott hogy ti-ti-tá-tá-táti-tá, én meg azon gondolkoztam, hogy az én tiszteletemre teszik-e, valakinek az apukáját emlegetik, vagy ez most komoly, és egyébként hogy lehet ilyen szöveget teljes meggyőződéssel és úgy énekelni, mintha normális dolog lenne, amikor kivágódott az ajtó, berombolt Ildi unokatestvérem, aki akkor már komoly, felnőtt lány volt, és azon az istenáldotta hangon, ami úgy választotta szét egy jó harmincas létszámú osztály éneklését, mint Mózes a tengert, közölte velem, hogy “Hol vagy Tita, gyere gyorsan, megszületett a kistestvéred!” ezzel átmenetileg nagyobb áhítatos érdeklődést vonva körém harminc darab hétévestől, mint amikor tudtam, hogy mennyi kettő meg három.

Én is átéreztem a pillanat jelentőségét, úgyhogy felpattantam és megkérdeztem, hogy: “na és fiú vagy lány?” A kapott válasz sajna csak a második legjobbnak számított, porrá oszlatva lelki szemeim előtt azt az addig sokat dédelgetett képet, hogy a blokk előtt játszadozó nagymenők között majd mi leszünk a második Sandra si Sorina, akik arra hivatkozva, hogy ők testvérek, mindig mindenben csaltak egymás javára és roppant olajozott összjátékkal tudták elfoglalni a legjobb hintát és elmarni a legjobb labdákat mindenki más elől.

Így hát hazacaplattunk, megint élvezhettem a felnőttek borzalmasan hatékonytalan működési módját, amivel ahelyett hogy tényleg odamentünk volna a kórházba megnézni a kistestvéremet, mint ahogy azt már az osztályajtóból ígérték, előbb ebédelési, átöltözési stb hülyeségeknek kellett alávetni magam, majd a kórházba érve félórát ücsörögni felnőttekkel az anyukás részen, ahol a felnőttek az Anyánkat faggatták arról, hogy hogy van – nem értettem ezt miért teszik, hát mi köze neki az egészhez? Innen látszik, hogy azért egy ötéves se tudhat mindent.

Majd végre Anyu egyik kolléganője megkönyörült rajtam és megkérdezte hogy akarlak-e látni – totál értelmetlen kérdés volt, de legalább végre valaki felneszelt, hogy mit keresek ott. Átvitt a kistestvéres részre, megállított a folyosón, bement és kihozott egy textíliába szorosan betekert veknifélét. Na ezen a ponton jöttem rá, hogy a holnaptól mi leszünk a menő testvérpár a játszótéren fícsörnek egyéb akadályai is vannak, mint a nem megfelelő nem. Mielőtt nagyon lelombozódtam volna, azért annyit megtettél, hogy mély sóhajjal kinyisd a szemed és rám nézz. Mondjon akárki akármit arról, hogy az ekkorák még nem tudnak fókuszálni főleg nem két méterre, mert egész határozottan rámnéztél. Egyetlen bőgés vagy ordítás nélkül, ami már nagyobb teljesítmény volt, mint amire a háttérben heverésző minimum harminc darabos újszülött-osztály tagjai képesek voltak. Hogyhívják-néni megkérdezte, hogy na hogy tetszik, és én minden addig felmerült aggályom ellenére teljes elragadtatással mondhattam azt, hogy: “Nagyon!”
A konstrukciós hibák csak az elkövetkező hónapokban és húsz-harminc évben derültek ki, de ez a legtöbb új dologgal így megy.

És ez az egész alig negyv … pár éve volt … mi ebből a tanulság? Hát hogy mennyivel kisebb területen szétoszolva csináltunk efféléket annó.

Ja és még egy: Isten éltessen sokáig! :)”